Portál helyreállítás, komplett tervezés

A megbízónk hivatalosan a társasház, azonban a pályázati felhívást Budapest Főváros Önkormányzata tette közzé 2015-ben. Terézváros Önkormányzata koordinálta, finanszírozta azt a tervezési munkát, amely a VI. kerültben található néhány kiemelt épület utcai portáljának megújítására irányult.

Ebbe a munkába a VI., Teréz krt. 50. utcai portáljának újragondolásával kapcsolódtunk be. Az eklektikus stílusú házat Feszty Adolf műépítész tervezte 1889?-ben. A korabeli boltíves/kosáríves portálokat sajnos a szocializmusban elbontották, helyettük „I” acél kiváltókat építettek be, melyeket vasbeton pillérekre terheltek.

A korabeli állapotok visszaállítását terveztük. Nagy segítséget jelentett Tahi-Tóth Ilona Értékvédelmi Dokumentációja, valamint Terézváros Önkormányzata által rendelkezésünkre bocsátott archív tervek. A kifogástalan végeredmény Rikker Károly kivitelező csapatának munkáját dicséri.

Tervezés éve

2016

Tervező

Brósz Csaba Botond

Megbízó

Terézváros Önkormányzata

Szolgáltatás

Településképi bejelentési tervdokumentáció, Kiviteli tervdokumentáció

Építkezés, átalakítás előtt áll? Kérje ingyenes árajánlatunkat! Ajánlatkérés